A bullshit — magyarul leginkább mellébeszélés — olyan szándékos kommunikációt jelent, amelynek során a közlő csekély vagy semmiféle tekintettel nincs az igazságra, a bizonyítékokra vagy az elfogadott ismeretekre. A fogalom tudományos meghatározását Harry Frankfurt filozófus adta meg 1986-os (könyvként 2005-ben megjelent) On Bullshit című esszéjében; azóta Petrocelli (2018) és mások kutatásai nyomán a szervezeti pszichológia is alaposan feltárta a jelenséget.

Fontos különbséget tenni a bullshit, a hazugság és a manipuláció között: a hazug tudja az igazságot, de szándékosan az ellenkezőjét mondja; a bullshitter nem feltétlenül tudja az igazságot — és nem is érdekli, a hatásra optimalizál; a manipulátor tudja az igazságot, és tudatosan, a másik gyengepontjait célozva tereli a saját érdekei felé. Frankfurt szerint a bullshit ezért veszélyesebb a hazugságnál: nem szembesül az igazsággal, egyszerűen elmegy mellette.

A vállalati bullshit elterjedésének folyamata az 1980–90-es évek menedzsment-guru iparától eredeztethető, amely divatszavak és általánosságok tömegét termelte ki (szinergia, reziliencia, agilitás, mindset stb.). Petrocelli (2018) kutatásai szerint az emberek akkor bullshitelnek leginkább, ha kénytelenek véleményt nyilvánítani olyasmiről, amit nem ismernek, és ha úgy érzik, mellébeszélésükre nem kérdeznek rá — a hierarchikus szervezeti kultúra mindkét feltételt teljesíti. A mellébeszélés ellenszerét sokan az agresszív, nyers kommunikációban látják, azonban ez csupán a másik véglet: Kim Scott Radikális őszinteség (2017) modellje szerint az egyetlen járható út az, amely egyszerre tényszerű és segítő szándékú.

Kapcsolódó szócikk: MUM-hatás

Ajánlott oldalak:
Miért vált a mellébeszélés a vállalati kultúra részévé? – Forlong
Miért nem az agresszív kommunikáció a bullshit ellenszere? – Forlong