A naiv realizmus azt a pszichológiai jelenséget írja le, amelynek során az emberek meg vannak győződve arról, hogy ők a valóságot objektívan, tárgyilagosan látják — és aki másképp látja, annak vagy hiányzik a szükséges információ, nem gondolkodik elég logikusan, vagy egyszerűen elfogult.

A fogalmat Lee Ross stanfordi szociálpszichológus írta le. Három egymásból következő csapdát azonosított: az objektivitás illúzióját („én látom a valóságot, ahogy valóban van”), a konszenzus elvárását („bárki racionálisan ugyanígy látná”), és a másként gondolkodók megbélyegzését („aki nem ért egyet, az tájékozatlan, irracionális vagy elfogult”).

A naiv realizmus különösen alattomos jelenség, mert senki sem észleli magán — mindenki a másikon látja. A szervezeti életben ez az együttműködés egyik legnagyobb rejtett akadálya: nem a rossz folyamatok, nem a hiányzó erőforrások, hanem az, ahogyan egymásról gondolkodunk. Különösen erős a hatása ott, ahol két egység ritkán találkozik (pl. különböző műszakok, részlegek), mert a közelség és a közös tapasztalat hiányában a másik fél tagjai arctalan, könnyen leegyszerűsíthetően megítélt szereplőkké válnak.

Kapcsolódó szócikk: MUM-hatás
Ajánlott oldal: Mindig a másik műszak a hibás — a naiv realizmus – Forlong